Hosszú távra tervezi a HELL Energy Magyarország Kft. a Williams csapattal az együttműködést

thumb_Barrichello_smallPokoli erővel a sikerek felé
Egy tavaly megkötött szponzorációs szerződésnek köszönhetően magyar érdekeltségű gárda versenyez a Forma 1-ben: a HELL Energy Magyarország Kft a Williams F1-es csapatának támogatójává vált. Az együttműködést három évre kötötték, de opciókat tartalmaz a hosszabbításra. Idén már több helyen látható a cég logója a brit istálló autóin, illetve a pilóták ruházatán.

 

 

Magyarországon mindenképpen javítani szeretne a Williams csapat

thumb_williams-nemetSam Michael: Célunk a legjobb tíz a Hungaroringen

Az edzéseken mindkét Williams villogott, ám a futamon Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg is a pálya poros oldaláról rajtolhatott, ami miatt fontos pozíciókat vesztettek a startnál. Utána hiába tett meg mindent a két pilóta és a csapat, nem sikerült a pontszerzés. Sam Michael, a brit istálló technikai igazgatója reméli, hogy a hétvégi, 25. Magyar Nagydíjon javítanak, és pontszerző helyeken fejezik be a versenyt.

 

 

Sam Michael: „Rubens hozzáállása fantasztikus!”

sammichaelA legszebb reményeiknek megfelelően szerepelt a Williams a hazai futamán. A Brit Nagydíjon mindkét pilóta pontszerző helyen végzett: Rubens Barrichello az 5., míg Nico Hülkenberg a 10. helyen végzett. Sam Michael, a csapat technikai igazgatója szerint valamennyi fejlesztésük a várt eredményt produkálta, és a következő versenyen, a Német Nagydíjon is hasonló szereplésben reménykedik.

 

 

Kiss Pál Tamás Téged is körbevezet a Hungaroringen!

hungaroringIsmerd meg Te is a Hell Racing Team kiválóságának, Kiss Pál Tamásnak jobbján a mogyoródi pályát, amelyen a miskolci tehetség július 3-án és 4-én, első magyar pilótaként versenyzett a World Series by Renault versenysorozatán! A szabadedzés előtt két nappal Tamás a legújabb utcai Renault volánja mögött mutatta be nekünk a hazai ringet, és a pályabemutatóra kameráink is elkísérték. Tamás az alig pár hónapja piacon lévő Renault Mégane RS Cup-ban vezetett bennünket körbe a versenypályán, amelyben - verseny Renault-jához hasonlóan - szintén 2 literes motor dübörög, ám 58 lóerővel még erősebb, mint amellyel Angliában brillíroz!

 

Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg is bízik abban, hogy Silverstone-ban is folytatódik a csapat előretörése - Williams: számos újítással a hazai futamon

thumb_barrichello-brit

Két héttel ezelőtt, a valenciai Európa Nagydíjon pazar hétvégét tudhatott maga mögött a Williams. Mindkét versenyzőjük, Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg is bejutott a Q3-ba, és a veterán brazil végül a negyedik helyet szerezte meg a futamon. A brit istálló most a hazai versenyén akarja bizonyítani, nem a véletlennek volt köszönhető a siker, és Silverstone-ban is folytatni akarják az előretörésüket.

 

 

Fantasztikus sikert aratott a 16 előzést bemutató fiatal reménység a Hungaroringen Kiss Pál Tamás: „Mindent kiadtam magamból!”

Kiss_Pal_Tamas_WRS_2010_Kisgyorgy_Monika_12

A hétvége legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseményét rendezték meg a Hungaroringen. A World Series by Renault (WSR) családi autóverseny-hétvégéjén először szerepelt a magyar közönség előtt a HELL Racing Team ifjú tehetsége, Kiss Pál Tamás, aki a Brit Formula Renault bajnokság éllovasa. A folyamatos technikai gondokkal küszködő magyar versenyző a vasárnapi második futamon csodát tett: a mezőny végéről rajtolva, 16 előzést bemutatva a pontszerző 10. helyen végzett, majd egy megbüntetett versenyzőnek köszönhetően a kilencedik helyre lépett elő a Renault-2000-es mezőny Európa-kupa versenyén.

 

 

Elsőként indul magyar versenyző a World Series by Renault-n

Press Release

thumb_Rockingham_4

Július elején egy különleges meglepetés várja az autósport szerelmeseit. Kiss Pál Tamás, aki 19 ponttal vezeti a brit Formula Renault 2.0 bajnokságot, július 3-án és 4-én a World Series by Renault (WSR) családi autóverseny-hétvégéjén kápráztatja el a Hungaroringre látogató nézőközönséget.

 

 

Kiss Pál Tamás hozta a legjobb átlagot az élmezőnyből, így egy ponttal nőtt az előnye

thumb_760773_smallNoha Kiss Pál Tamás, a Hell Racing Team ifjú tehetsége sokkal jobb eredményt várt magától a Brit Forma Renault hétvégi futamain, azért az elért 4. és 6. helyével sem kell szégyenkeznie. Ugyanis hiába nem sikerült számára ismét dobogón végezni, így is egy ponttal növelte előnyét, és már 19 egységgel vezet az összetett pontversenyben riválisai előtt.

 

 

Sikeres érettségi vizsgát követően most már csak a versenyzésre figyel Kiss Pál Tamás

thumb_758426Újabb nagy erőpróba előtt áll Kiss Pál Tamás a Hell Racing Team tagja, aki a Brit Forma Renault bajnokságában fölényesen vezet az összetettben. Tamás sikeres érettségi vizsgával a háta mögött felszabadultan készül az újabb, Croftban megrendezendő futamokra, és bízik abban, hogy az újabb dobogós helyek mellett végre összejön neki egy pole pozíció vagy egy leggyorsabb kör, amire még idén nem volt példa.

 

 

A Hell Energy Magyarország a Civil Liciten

A Hell munkatársai és vezetői két keréken népszerűsítik a Vöröskeresztet és az egészséges életmódot

Közel 3 millió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a 2010. június 9-i Civil Liciten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, annak ellenére, hogy számos vállalatvezetőnek le kellett mondania részvételét a súlyos árvízi helyzet miatt. Több mint harminc vállalat – többek között a Hell Energy Magyarország - vezetője licitált 15 szervezet 15 szolgáltatására, melyből 13 gazdára talált! A nap legmagasabb összegét – 340 000 forintot - a Hell ajánlotta a Magyar Vöröskereszt által árverésre bocsátott szolgáltatásáért

 

1. oldal / 3