Korhatár
Az energiaitalok kiskereskedelmi forgalmazását érintő törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet 2025. június 23-án megjelent a Magyar Közlönyben, majd az ezt követő napon hatályba is lépett.
A szabályozás értelmében tilos energiaitalt értékesíteni 18. életévüket be nem töltött személyek részére. Fontos hangsúlyozni, hogy nem az energiaitalok forgalmazása vagy fogyasztása került korlátozás alá, hanem kizárólag a kiskorúak részére történő értékesítés tilalma lépett életbe. A termékek továbbra
is jogszerűen forgalmazhatók és fogyaszthatók nagykorúak számára.

Kikre vonatkozik az új szabály?
A hatályba lépett jogszabály szerint energiaital 18 év alatti személy részére nem értékesíthető. Ez a tilalom minden olyan kereskedelmi egységre vonatkozik, ahol végső fogyasztók vásárolnak (élelmiszerüzlet, italautomata, vendéglátóhely). A szabályozás nem érinti a nagykereskedelmi forgalmazást, tehát viszonteladók közti értékesítés, logisztikai mozgatás és raktározás továbbra is zavartalanul folytatható. Az ellenőrzésre, a kiszolgálás megtagadásának módjára, illetve a szankciókra vonatkozó részletszabályokat a kihirdetett jogszabályok tartalmazzák.
A HELL ENERGY termékportfóliójának érintettsége
A HELL energiaitalok kizárólag 18 év felett értékesíthetők A HELL NEW GEN egy új generációs funkcionális ital, melynek koffeintartalma 13 mg/100 ml, és nem tartalmaz a jogszabályban felsorolt egyéb összetevőket, így nem esik a korlátozás hatálya alá. A HELL Epic Edition és a HELL Caffeine Free nem minősül energiaitalnak, így nem esik a korlátozás hatálya alá.
HELL ICE COFFEE érintettsége
A Magyar Közlönyben megjelent új szabályozás kizárólag az energiaitalokra vonatkozik, így a HELL ICE COFFEE jegeskávék nem esnek a korlátozás hatálya alá.
A közlemény PDF formátumban itt érhető el.