A HELL Energy Drink az alig több, mint két évtizedes múltra visszatekintő és dinamikusan fejlődő energiaital kategória szemtelenül fiatal szereplője, amelynek bizonyítottan birtokában van a gyors siker receptje. A márka 2006-ban született és három éven belül kiemelkedő szereplője lett a nemzetközi energiaital piacnak. A több országban piacvezető illetve meghatározó piaci szerepet betöltő brand 2010-ben már 18 országban érhető el. Sikereit a kiváló minőségnek, a márka integritásának, a nemzetközi marketing kommunikációs háttérnek és a fogyasztói igényeknek megfelelő pozícionálásnak köszönheti.
A nemzetközi expanzió első lépései között részt a márka képviseltette magát Európa legnagyobb élelmiszeripari kiállításain, így Kölnben az Anuga-n, Páriszban a SIAL-on és a moszkvai World Food kiállításon is 2008-ban, ahol a „Legjobb új, piacra lépő” cégnek járó díjat illetve a „Legjobb energiaital” díját is elnyerte.
A “Gives you power like Hell” szlogen mögött felsorakozik valamennyi érték, amely segít a fogyasztóknak a mindennnapi kihívások leküzdésében és elkíséri őket a sport és a szórakozás területére is.
Új korszak kezdődött az energiaital kategória életében, hiszen a XXI. század fogyasztói az impulzivitás mellett már nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő ár-érték arányra is. Ennek köszönhető, hogy a HELL Energy Drink értékesítését nem befolyásolták a világgazdasági válság fogyasztási szokásokra vonatkozó ismert hatásai és a márka továbbra is vezető szerepet játszik a kategória mennyiségi növekedésében.
A HELL Energy drink portfóliójának kialakításban kizárólagos szerep jut a mindenkori fogyasztói igények követésének. Versenyképes egyedi kiszerelések és innovatív termékek, mint a HELL Energy Whisky és Vodka találkoznak a kereskedelmi Partnerek és vásárlók elvásáraival.
A márka fő értékei a világszínvonalú íz és design mellett, a fogyasztók igényeinek megfelelően kiemelkedő ár-érték arány és a versenyképes kommunikáció.
Az AT&T Williams Forma 1-es csapatával kötött 3 éves szponzori szerződés mellett a márka aktív a rally, a drift és egyéb autó- és motorsportok területén.
A HELL Energy Drink önálló irodákkal rendelkezik Magyarország és Románia mellett, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Oroszországban, Szerbiában és Spanyolországban is. Az export tevékenység fókuszában pedig az európai országok állnak.